Kötélpálya blog

A dél-tiroli Leitner-Ropeways ünnepli idén százharmincadik születésnapját. Ezen apropóból jöjjön egy kis történelmi áttekintés a cégről.

1888, Tirol: Gabriel Leitner megalapítja gépipari vállalkozását, amely mezőgazdasági berendezések, teher-kötélpályák, vízerőmű turbinák, valamint fűrészgépek gyártására szakosodik. 1908-ban közreműködnek Európa egyik első személyszállító hegyi kötélpályájának, a bozeni ill. bolzanoi Kohlererbahn építésében.

1908-ban átadott Kohlererbahn / Funivia del Colle. Azóta természetesen a lift többszöri generációváltását éli. (Bozen / Bolzano - www.gemeinde.bozen.it)

Az első világháborút lezáró békeszerződések értelmében az üzem immáron az olaszországi Dél-Tirolhoz (azaz Trentino-Alto Adige tartományhoz) tartozik.1925-ben az egységet 10 fősre bővítették, valamint átálltak a modern sorozatgyártásos technológiára.
A második világháború után fellendülésnek induló síturizmus hatására a vállalat fokozatosan kibővítette profilját. 1947-ben át is adta Olaszország első ülőliftjét, a festői dolomitokban, Corvara in Badia nevű településnél. Az 1970-es években a vállalkozás leállította agrárgépekkel foglalkozó részlegét, helyette hókotró és sípálya karbantartó járművek ("ratrakok") gyártásába fogott.

Leitner ülőlift a hetvenes évek közepén. (www.leitner-ropeways.com)

A cég sikerességét mi sem bizonyítja, mint hogy sterzingi/vipitenoi központjukat egy 40 000 négyzetméteres iparteleppé bővítik ki. 1983-ban kifejlesztik saját kétsebességes (azaz a végállomásokon a kötélpályáról automatikusan lecsatlakozó) gondola- és ülőlift-rendszerüket.
Az 1990-es évek végén az üzem a tengerentúlra terjeszkedik: az Egyesült Államokban megalapítják leányvállalatukat, valamint egy kanadai felvonó-céget is felvásárolnak. 1999-ben megszerzik az osztrák Waagner Biro acél- és gépipari vállalat felvonógyártó részlegét. Szintén ebben az évben adják át az első kétköteles, nagy fesztávolságot áthidaló, 15-személyes gondola-lift rendszerüket - ismételten az olasz dolomitokban (St. Ulrich in Gröden/Ortisei). 2000-ben felvásárolják a neves francia felvonógyártó vállalat, a Poma részvényeinek többségét, ellenben nem olvasztják teljesen magukba, hanem stratégiai partnerségi szerződést kötnek vele. Ugyanakkor az USA-ban működő kirendeltségeket egyesítik Leitner-Poma néven. A közös égisz alatt működő, coloradói székhelyű társaság nemcsak az amerikai piacot látja el, hanem a kanadai, ausztrál és új-zélandit is. Első számú konkurenciájuk a szintén európai, azaz osztrák tulajdonú, Salt Lake Cityben lévő Doppelmayr CTEC. Ugyancsak az ezredforduló elején a cég konzorciumot alapít Leitner Group néven, melynek jelenleg a következő vállalkozások a tagjai:

• Leitner Ropeways
• Poma
• Agudio: olasz kötélpályagyártó vállalat. Fő profiljuk a teherfelvonók gyártása, pl. bányaüzemeknél.
• Prinoth: sípálya karbantartó járműveket gyártó olasz cég.
• Leitwind: szélturbina gyártó cég.
• Demaclenko: hóágyú-rendszereket gyártó vállalat.
• MiniMetro: kötöttpályás, könnyű városi tömegközlekedési eszközöket gyártó részleg. Működési elvük az acélkábeles mozgatású siklóékkal egyezik meg.

Hasonlóan az osztrák Doppelmayr + svájci CWA vállalathoz, komplett kötélpálya rendszer megrendelése esetén a Leitner is "saját" (azaz szerződéses) kabingyártó céggel, a francia Sigma Cabins társasággal dolgozik.

Ezredfordulón debütált DirectDrive nevű találmányuk is, amelynek lényege a hajtómű nélküli rendszer. A speciális forgóegység közvetlen a kötélfordító tárcsával van kapcsolatban, a lehető legkevesebbre redukálva a mozgóalkatrészek számát. A hajtásszabályozás inverterek segítségével történik.

A száraz szöveges bemutató után jöjjön egy kis képes referencialista a teljesség igénye nélkül:

Négyszemélyes (kuplungos) plexiburás ülőlift; Ratschings/Racines - Dél-Tirol, Olaszország (www.lift-world.info - Christopher)

Nyolcszemélyes gondola lift-rendszer (Sigma kabinokkal); Hochfügen (Zillertal) - Tirol, Ausztria. (www.lift-world.info - Radim Polcer)

Előzőhöz hasonló rendszer, de városi használatra;  Telefèric de Montjuïc - Barcelona (Katalónia), Spanyolország. (Wikimédia - Mummelgrummel)

Svájci Klein Matterhorn frissen átadott, háromköteles (3S) rendszerű felvonója, a Sigma gyár Symphony fantázianevű kabinjaival. (www.matterhornparadise.ch sajtó fotótár)

 Roosewelt Island Tramway; New York - USA. Szintén Sigma kabinnal szállítva. (Wikimédia - Autopilot)

Kilencvenszemélyes ingaüzemű, nagykabinos lift-rendszer - kivételesen Carvatech gyártmányú kabinnal; Corvatsch - Graubünden, Svájc. (www.lift-world.info - Radim Polcer)

Hungerburg-sikló; Innsbruck - Tirol, Ausztria (Wikimédia - BKP)

A fotók után álljon itt egy rövid videó (kissé "magasztos" zenei aláfestéssel) az olaszországi Pisa városában közlekedő MiniMetro-rendszerükről. Működési elve az acélkábeles mozgatású siklóékkal egyezik meg.

Kapcsolódó oldalak:

• https://www.leitner-ropeways.com
• http://leitner-poma.com/
• https://sigmacabins.com/

A német-osztrák-svájci nagy liftgyártók mellett érdemes említést tenni egy szintén neves, franciaországi vállalkozásról is, a Pomagalski vagy ismertebb nevén a Poma vállalatról.

A grenoble-i székhelyű vállalkozást Jean Pomagalski alapította 1947-ben, de már jóval a cége megalapítása előtt egy gyors és hatékony sífelvonó tökéletesítésén fáradozott. Húzólift találmányát végül is sikeresen megalkotta, így elkezdődhetett az értékesítés. Marketingstratégiai okokból a rendszert egyszerűen Pomaliftnek nevezte el, szakmai körökben is így hivatkoznak rá, amelynek alapelve és technikai alapja még mind a mai napig változatlan.

A fenti oktató videó jól szemlélteti a Poma-rendszerű húzóliftek elvét: szemben a hagyományos kialakítással, kötél és csévélőrendszer helyett a korongos húzóegységek teleszkópos rúddal rendelkeznek, illetve nincsenek fixen rögzítve a kötélpályán, hanem az alsó végállomáson egy automata berendezés összegyűjti őket. Ugyanott a kiadagolást szintén egy automatikus rendszer végzi. A húzóliftekről bővebben itt lehet olvasni!

Bő tíz év elteltével a cég profilja az ülőliftekkel bővült, sőt termékével meghódította az észak-amerikai piacokat is.

Poma egy korai szériás, kétszemélyes ülőliftje Vermontban (USA). (Wikimédia - Crystalmountainskier)

Francia síturizmus a hatvanas években hihetetlenül felfutott, olyannyira, hogy a megnövekedett számú vendégsereget az akkortájt üzemelő húzó- és ülőliftek alig bírták kiszolgálni, így technikailag tovább kellett lépni a szállítókapacitás drasztikus emelése végett. A szomszédos Svájcban ekkor már kiforrott konstrukciójú gondola-liftek üzemeltek, valamint Franciaországban is megjelentek olyan felvonógyárak, melyek kínáltak ilyen típusú kötélpályákat. A Poma vezetése rájött, arra már nincsen idő, hogy egy teljesen új konstrukciót kifejlesszenek és teszteljenek, ezért úgy döntöttek, hogy a francia Sacmi nevű konkurens felvonógyárat felvásárolják, az általuk kitalált kis-kabinos felvonó rendszerét pedig továbbfejlesztik. A műanyag és plexi anyagok felhasználásával készült személyszállító kabinokat a Poma érdekeltségébe tartozó Sigma Plastique gyárral közösen tervezték és gyártották, formáját és műszaki megoldását tekintve forradalminak, sőt egyenesen futurisztikusnak számítottak.

Korabeli reklámfotón a debütáló négyszemélyes gondolalift, a Sigma SP4-es típusú kabinja látható. A végállomáson - amikor a személyszállító egység lejön a végtelenített vonókötélről - a tojás formára emlékeztető kabin automatikusan szétnyílik. Mivel a plexi ablakok nem voltak nyithatóak, menet közben egy kallantyú segítségével résnyire "szét lehetett feszíteni" a kabin falát. (www.remontees-mecaniques.net - Laurent Berne gyűjteményéből)

 A hetvenes évek közepén a csehszlovák Tatrapoma nevű gyár a francia cég licence alapján gyártotta ugyanezen rendszerű lifteket, így például a szlovák síterepen is találkozhattunk vele. (Wikimédia - Pudelek)

A franciaországi Courchevel sícentrumának hajdani gondola-liftje: a "szétnyílt tojásokat" az automata rendszer a völgyállomáson lassú sebességgel visszafordítja. (lift-world.info - Kaldini)

1970-es években a Poma is piacra dobta saját kétsebességes ülőlift konstrukcióját, valamint a világon először ők forgalmaztak hatszemélyes kiskabinos gondola-lifteket ugyanezen időszakban, a rendszer „lelkének” számító kuplungos kötélrögzítő készüléket (amely segítségével a kabin le tud jönni a végtelenített kötélpályáról a végállomásokon) is tovább tökéletesítették: a konstrukció olyan sikeres lett, hogy más külföldi felvonógyártó is átvette a szerkezet alapelvét. A cég a nyolcvanas évek elején belépett a nagykabinos, ingaüzemű liftek piacára is, azonban itt sem kezdtek egy teljesen új technológia kifejlesztésében, hanem alapként egy svájci felvonógyártól licencet vásároltak meg. Mindeközben a Poma komoly világcéggé nőtte ki magát, a Föld számos pontján megtalálhatóak voltak Kínától az Egyesült Államokig, jelenleg is a világ 73 országába szállít különböző típusú lifteket.

Grenoble folyója felett átívelő, Poma gyártmányú csoportlift. A liftről bővebben itt írtam. (lift-world.info - Peter Lovás)

A szlovéniai Bohinj és Vogel hegye közt közlekedő, Poma gyártmányú, ingaüzemű, nagykabinos lift. (lift-world.info - whistler)

A cégtől sosem álltak messze az innovatív megoldások. Ilyen például a nyolcvanas évek közepén épített és napjainkban is üzemelő, franciaországi Megève "lebegő-siklója". Működési elve a későbbi időkben elterjedt Funitel-rendszerre hasonlít. A kötélpályán két 75 személyes kabin közlekedik ingaüzemben. (www.remontees-mecaniques.net)

Mindezek ellenére az 1990-es években szerény időszakot könyvelhetett el a cég, mind eladás, mind látványos innováció terén - egyesek az évtized közepét jellemző, hóban ínséges időjárást okolták. A kétezres évek legelején a piac egyik konkurens cége, a dél-tiroli Leitner felvásárolta a Poma részvényeit, ugyanakkor nem olvasztotta teljesen magába, hanem stratégiai partnerségi szerződést kötött vele, ezzel egymást kölcsönösen is erősítve. Csak az észak-amerikai kirendeltségüket egyesítették, Leitner-Poma néven. A coloradói székhelyű társaság nemcsak az amerikai piacot látja el, hanem a kanadai, ausztrál és új-zélandit is. Első számú konkurenciájuk a szintén európai, azaz osztrák tulajdonú, Salt Lake Cityben lévő Doppelmayr CTEC.

2010-ben felújított Roosevelt Island Tramway nevű városi kötélpálya New York City-ben, a Leitner-Poma közreműködésével. (Wikimédia - Jim.henderson)

Kapcsolódó oldalak:

• http://www.bergbahnen.org/lexikon/hersteller/poma.php
• https://de.wikipedia.org/wiki/Pomagalski
• http://www.remontees-mecaniques.net/forums/index.php?showtopic=14862

A hajdani lipcsei felvonógyár a mostani osztrák Doppelmayr-hoz hasonlóan a világ legnagyobb vállalatbirodalma volt - persze még egy korábbi időszakban, a 20. század elején. Azonban a gazdasági világválság nem kímélte, valamint a háború utáni évek sem bántak vele kegyesen. Mondhatnánk azt is, rossz időben és rossz helyen volt.

Adolf Bleichert Dessauban született 1845-ben, lipcsei szülők gyermekeként. Mérnöki tanulmányai alatt ismerkedett össze Theodor Ottoval és együtt alapították meg kötélpálya tervező vállalkozásukat, amelynek első terméke egy teher felvonó-rendszer volt Teutschenthalban, nem sokra rá pedig a Krupp művek egyik kohó egységétől kaptak megbízást. A közös munka nem sokáig tartott, 1876-ban elválltak útjaik. Otto ezután Julius Pohliggal, a kötélpálya ipar egy szintén neves úttörőjével dolgozott tovább, Bleichert pedig sógora segítségével megalapította Adolf Bleichert & Co., Fabrik für Drahtseilbahnen nevű cégét Lipcsében. A felvonók tervezésével és gyártásával foglalkozó cég rövid időn belül sikeressé vált, ekkor még az ipari szektort szolgálták ki teljes egészében - mint például bányaüzemeket. Olyan sikeres fejlesztéseknek is köszönhetően, mint az automata gyorsrögzítő rendszer, melynek segítségével a teherszállító egység le tudott csatlakozni a végtelenített kötélpályáról a végállomásokon, Németországon kívül Franciaországba, Spanyolországba, Nagy-Britanniába és Japánba is exportálták felvonóikat. Bleichert társ-vállalatként az észak-amerikai Trenton Iron Company-t bízta meg termékeik gyártásával és forgalmazásával, így felvonó-rendszerük belépett az Egyesült Államok piacára is. A századforduló után Argentínába is eljutottak. Adolf Bleichert 1901-es halálával két fia, Max és Paul vette át a vállalkozást.

Az első világháború idején természetesen külföldi piacukat elvesztették, ezen idő alatt a haditermelés számára szállítórendszereket fejlesztettek és építettek. A háború után azonban nagy fordulópont következett be. Az olaszországi Dél-Tirolban egy bizonyos Luis Zuegg (tökéletesített és továbbfejlesztett) találmánya keltette fel a vállalat érdeklődését: a mérnök egy nagykabinos ingaüzemű liftet állított üzembe a Meran melletti Hafling / Avelengo településnél. Egy évre rá - 1924-ben - a cégnek sikerült megállapodnia a mérnökkel, a lincensz-szerződés megkötése után pedig elindulhatott a "Bleichert-Zuegg" rendszerű felvonók gyártása.

Luis Zuegg minta-liftje a Meran/Merano melletti Hafling/Avelengonál, Dél-Tirolban. (www.tecneum.eu - Albert Innerhofer - Tourismusverein Hafling-Vöran-Meran 2000 / Associazione turistica Avelengo-Verano-Merano 2000)

Ebben az időszakban a Bleichert már a világ legnagyobb felvonógyártó vállalataként volt ismert, a merani minta-felvonó sikere után pedig számos idegenforgalmi hely szeretett volna hasonló lifttel büszkélkedni. Íme néhány példa ezen felvonókra:

Schmittenhöhebahn - Zell am See - Ausztria (www.sommerschi.com),

Predigtstuhlbahn Bad Reichenhall - Németország (Wikimédia - MatthiasKabel),

Montserrat - Spanyolország (www.remontees-mecaniques.net),

Teleférico del Puerto - Barcelona - Spanyolország (lift-world.info - Micha)

Krossobanen - Rjukan - Norvégia (Wikimédia - Besse),

Tiroler Zugspitzbahn - Ausztria, nemsokkal a munkálatok befejezése után (www.sagen.at),

Wankbahn - Garmisch-Partenkirchen - Németország (www.bergbahngeschichte.de - Huber-Verlag),

Téléphérique de Grenoble Bastille - Franciaország (Wikimédia).

A rendszer gyakorlatilag a mai napig ezen a szabadalmon nyugszik, természetesen a technika fejlődésével folyamatosan tökéletesedik, mind biztonsági, mind pedig szállító kapacitás tekintetében.

Az 1929-ben kirobbant gazdasági világválság a cég kimagasló számú megrendelései ellenére sajnos őket sem kímélte. 1932-ben a német bankrendszer teljes összeomlása hatására végül csődöt kellett jelenteniük. A céget a Felten & Guilleaume Carlswerk AG nevű vállalat vásárolta fel, így az Bleichert Transportanlagenbau GmbH-ként folytatta tovább útját. A cég megmentésével a Bleichert család kezéből kikerült az irányítás valamint a tulajdonlás.

A második világháború idején az üzem náci fennhatóság alá került, átállítva azt töltényhüvelyek gyártására. A szövetséges bombázásokkor a gyár súlyosan megsérült, a háború után a szovjet megszállási övezethez, 1946 nyarától pedig szovjet fennhatóság alá került. Az újjászervezett vállalat a Szovjetuniónak jóvátételként darukat, acélkábeleket, elektromos szállítójárműveket és egyéb más ipari jellegű berendezéseket gyártott. Az ötvenes években a többi NDK-s üzemekhez hasonlóan államosították (ez volt a "VEB" típusú, azaz Népi Tulajdonú Üzemek kora). 1953-tól az üzemvezetőség kérése ellenére átnevezték VEB Schwermaschinenbau Verlade- und Transportanlagen-re (Szállító- és Rakodógépgyárra) - vagy közismertebb nevén VTA Leipzig-re, ezzel már a Bleichert név is eltűnt a termékek címkéjéről. A jóvátétel után a gyár ismét épített kötélpályákat, azonban 1991-ben, a német újraegyesítés idején a volt szocialista üzemet teljesen felszámolták.

Bleichert, mint a keletnémet szocialista ipar résztvevője a lipcsei ipari vásáron 1952-ben. A kép előterében egyik termékük, egy lánctalpas daru látható. (Wikimédia - Deutsche Fotothek‎)

A második világháború után a nyugati zónában lévő Felten & Guilleaume Carlswerk tehát elvesztette a szovjet szektorban "rekedt" leányvállalatát, ezért megalapította saját, Bleichert Transportanlagen GmbH nevű cégét Kölnben. Korábbi időszakokban felvásárolt üzemek egyesítésével a leányvállalat neve 1962-től kibővült Pohlig-Heckel-Bleichert Vereinigte Maschinenfabriken AG-ra (PHB), majd a nyolcvanas években PHB Weserhütte-re, mely más nehézipari produktumok mellett természetesen felvonótervezéssel és gyártással is foglalkozott (mint például Rofan hegyére közlekedő nagykabinos ingalift építésével az ausztriai Achensee mellett). Későbbi vállalat-fúziók következményeként az üzemkomplexum felvonó-gyártó részlegét felszámolták, a meglévő műszaki terveket és dokumentációkat az osztrák Doppelmayr-nak eladták. Ezzel nemcsak Kelet-, hanem Nyugat-Németországban is véget ért a Bleichert féle, nagy múltú felvonó-örökség.

A "nyugati Bleichert" - azaz a PHB Weserhütte nevű vállalat utolsó megbízásainak egyike: a németországi Schauinslandbahn rekonstrukciója. (Wikimédia - Ipab)

Kapcsolódó oldalak:

• http://de.wikipedia.org/wiki/Adolf_Bleichert_%26_Co.
• http://www.tecneum.eu/
• http://de.wikipedia.org/wiki/Luis_Zuegg

A Kötélpálya-blog nem kevés számú bejegyzésében szerepel az osztrák Doppelmayr cég neve. Nem véletlenül, hiszen napjainkra a világ legnagyobb kötélpálya-konstruktőrévé vált.

Cégér az egyik nyolcszemélyes gondola-kabinban. A név alatti negyedik piktogram egyébként már nem érvényes: 2003-ban az épületfelvonó-divíziót a svájci versenytárs, a Schindler csoport vásárolta fel. (Wikimédia - Bene16)

A vállalatot 1892-ben alapította Konrad Doppelmayr az ausztriai Wolfurtban - a székhely jelenleg is itt található. A családi vállalkozás ekkor még különböző ipari berendezések és alkatrészek, mint például erőmű-turbinák, famegmunkáló eszközök, hidraulikus prések gyártásával foglalkozott. Fia, Emil a húszas évek végén vette át az irányítást, rátermettségét bizonyította az a tény is, hogy a nagy gazdasági világválság idején egyetlen alkalmazottját sem kellett elbocsátania. 1937-ben gyártották le legelső (húzólift típusú) felvonójukat a Vorarlberg tartományban lévő Zürs am Arlberg számára.

A második világháború alatt egy német gépgyár leányvállalataként a Harmadik Birodalom utasítására hadi üzemként működött tovább. A háború után újra a család irányítása alá került a vállalkozás, a negyvenes évek közepétől pedig ismét a felvonógyártás helyeződött a középpontba. 1953-ban megkapták első tengerentúli, azaz kanadai megrendelésüket. A cég fejlődése innentől mondhatni töretlen, egyre nagyobb részesedést elérve a személy- és teher-drótkötélpályák piacán. 1956-ban megnyitották képviseletüket San Franciscoban, a világ második, Doppelmayr-gyártmányú ülőliftjét pedig az Egyesült Államoknak szállították le (az első Ausztrália volt). A vállalat nevéhez számos technikai szabadalom is fűződik.

2002-ben a cég tovább bővült, miután felvásárolta a svájci Garaventa felvonógyártó vállalatot. Innentől kezdve a Doppelmay/Garaventa csoport égisze alatt működik mindkét üzem, megosztva a feladatokat: gondola és ülőliftek konstrukőre a Doppelmayr, míg a siklók és nagykabinos ingaüzemű liftek kompetenciája a Garaventa. A fúzió során nemcsak két üzemegység egyesült, mivel a Garaventa korábban felvásárolta az osztrák Girak felvonógyárat, valamint a szintén osztrák Swoboda (ma Carvatech néven működő) karosszéria- és kabingyártó vállalatot. A cég divíziójához tartozik a svájci CWA kabingyártó vállalat is.

Jelenleg az alapító dédunokája, Michael Doppelmayr vezeti a vállalatbirodalmat, amelynek világpiaci részesedése körülbelül 60%, azaz éllovas ebben az ágazatban. Irodáik, kirendeltségeik Európán és Észak-Amerikán kívül Dél-Amerikában, Ázsiában, Ausztráliában, sőt Afrikában is megtalálhatóak.

Néhány Doppelmayr/Garaventa termék, melyek a blog oldalon is szerepeltek:

Kanadai Whistler és Blackcomb hegyét összekötő 28 személyes gondolaliftje. A 4,4 km hosszú kötélpálya belógások elleni alátámasztásaihoz csupán 4 darab felvonóoszlopot használtak. Leghosszabb táv két oszlop között 3 km, ez a maga nemében egyedülálló a világon. A kötélpálya földtől mért vertikális legmagasabb távja 436 méter.. [Teljes cikk] (fotó: Wikimédia - Crystalmountainskier)

A svájci Linthal vízerőmű építkezéséhez nagy teherbírású teherliftek viszik fel az eszközöket és a munkagépeket.. [Teljes cikk] (fotó: www.blick.ch)

A világ legmagasabban fekvő kötélpályája a Dagu Glacier Gondola, mely Kínában, azon belül is Szecsuan tartomány északi prefektusában, Ngawa-ban található, elérve a szinte karnyújtásira lévő gleccservidéket.. [Teljes cikk] (fotó: Wikimédia / Panoramio - aisccd)

3600 méter magasan fekvő La Paz jelenleg három városi kötélpályát üzemeltet, tömegközlekedési eszközként.. [Teljes cikk] (fotó: gondolaproject.com)

Londonban rendezett, 2012-es olimpiai játékok idején nyitották meg a Temzét 1 kilométeres hosszúságban átszelő Emirates Air Line drótkötélpályát, amelyet aTransport for London (TfL) közlekedési vállalat üzemeltet. Ez az Egyesült Királyság első városi kötélpályája, neve pedig a 45 millió fontba kerülő építkezési munkálatokat 36 millió fonttal szponzoráló, dubai székhelyű Emirates légitársaságtól származik.. [Teljes cikk] (fotó: Wikimédia - Nick Cooper)

Ausztria legmagasabban fekvő felvonóját, a Wildspitzbahnt 2012-ben adták át. A 3440 méter magasan található épületkomplexumban egy kávézó is helyet kapott.. [Teljes cikk] (fotó: www.frener-reifer.com)

Sikló mint tömegközlekedési eszköz Velencében. Tronchetto mesterséges szigete és Piazzale Roma között ingaüzemben közlekedő járműpár főleg a turistaforgalmat szolgálja ki a város nyugati csücske, valamint a parkolóház-komplexuma között.. [Teljes cikk] (fotó: Wikimédia - Luca F)

Szlovákiai Volkswagen gyár autószállító liftjeinek műszaki alapja a sívilágból ismert funitel-rendszerű liftek.. [Teljes cikk] (fotó: spectator.sme.sk)

Keresztül-kasul a Kolmardeni Szafari-parkon Svédországban. Az eredetileg 1967-ben épített liftet 2011-ben építették át a Doppelmayr közreműködésével.. [Teljes cikk] (fotó: www.funivie.org)

.. és még egy ráadás:

Las Vegas, Mandala Bay nevű közforgalmú járműve - működési elve hasonló a velenceihez. A cég jelenléte az amerikai piacon eléggé jelentős. (fotó: Wikimédia - doppelmayr cable car)

Témához kapcsolódó oldalak:

• http://www.doppelmayr.com/ - hivatalos honlap
• http://www.dcc.at/ - Doppelmayr városi kötélpálya divízió
• http://www.doppelmayr-mts.com/ - Doppelmayr teherszállító divíziója