Kirándulás a karintiai Mölltal Gletscher sírégiójában, augusztus egyik forró napján.
Ausztriában Tirol, Salzburg és Stájer szövetségi tartományok után a nyolcvanas évek vége felé Karintia is belépett a gleccser-síterülettel rendelkezők klubjába, méghozzá a Mölltaler Gletscher sportcentrum megnyitásával, illetve annak folyamatos fejlesztésével. A Pitztal-gleccserhez hasonlóan az 1222 méter tszf. magasságban fekvő alappontot - azaz autóparkolót egy földalatti (Gletscherexpress fantázianevű) siklójármű köti össze a 2234 méter magasságú, felsőbb régióval. A környező téli pályák mellett innen egy (Eisseebahn névre hallgató) kiskabinos gondola-lifttel folytathatjuk utunkat 2800 méteres magasságig. Ezen a ponton még mindig csak a gleccserfolyam alsó szintjénél vagyunk: innen is indulnak különböző nehézségű és hosszúságú téli pályák lefelé a völgy irányába, ráadásul egy napozó-teraszos éttermet is találunk közvetlenül a felvonóház mellett, ahol gyönyörködhetünk a környező zord hegycsúcsok látványában. Az alpincentertől tovább csúszva - vagy ha kirándulunk, akkor gyalogolva - érjük el a gleccserpálya csúcspontjára, azaz a 3122 méter magas Schareck-re közlekedő ülőliftet.
Mölltaler Gletscher sítérképe. A három feljutási fázist a lila számok jelzik. A hármas számmal jelzett, széles lejtőn terül el a gleccserfolyam (becsületes nevén Wurtenkees). (www.gletscher.co.at)
A kereken 1900 méteres szintkülönbség leküzdése viszonylag hamar teljesíthető, leszámítva a lifteknél történő várakozást. Azonban ez nem volt mindig így: sorrendileg először a kiskabinos felvonót, valamint a gleccser területén üzemelő ülőliftet adták át 1987-ben. A 4,8 kilométer pályahosszúságú siklóra még 1997-ig várni kellett. Addig pedig a sícentrum környékén lévő vízerőmű-hálózat kanyargós és meredek szervizútján kellett felautózni. A felvonó megépülésével a feljutási idő mindössze 8 percre zsugorodott.
Flattach nevű településtől egy kisebb hegyi autózással érjük el a sícentrum parkolóját. A völgyállomás bejárata nem sokat árul el a felvonóról..
.. csak ha közelebb megyünk a belső kapuhoz. A képen jobb oldalt látható konténerben a vezérlés kapott helyett. Ugyanilyen egység található a felső végállomáson is.
Az egyenként 236 személyes, olasz gyártmányú siklójárműpár egyike látható. Az 1-es kocsi a gleccserpályától nem messze található Sonnblick (3106 m) hegycsúcsról kapta a nevét, a 2-es pedig Ausztria legmagasabb csúcsáról, a Großglockner-ről (3798 m), amely hegy szintén a közelben található, lévén hogy a Magas-Tauern területén vagyunk. A felvonó szerkezeti részét az osztrák alpesi siklók jól ismert hazai gyártója, a bécsi Waagner-Biro szállította.
Német nyelvterületeken, főleg autópálya-alagutakban gyakran láthatunk kivilágított szoborfülkéket, benne Szent Borbála szobrával (németül Tunnelpatin), akit a bányászok és más egyéb veszélyes munkát végzők védőszentjeként, a modern időkben pedig a mélyépítők védelmezőjeként is tisztelnek. Itt a szobor az alsó végállomáson kapott helyet.
A felső és alsó végállomást a fényképen látható vágánytakaró ponyvával is ellátták, amely megakadályozza, hogy a lépcsős peronról valaki a sínek közé beessen. Induláskor a kocsi maga után vonszolja és közben a vágány fölé kifeszíti azt, majd az alagút bejáratánál, azaz a peron végénél elengedi (videó róla). Mindezek ellenére a beléptető automaták maximum annyi embert engednek át, ahány személy elfér a járműben (kijelző segítségével mutatják, hogy még hányan mehetnek be), induláskor pedig tilos tartózkodni a lépcsősoron.
A siklójármű vezérlőpultja. Érdekes, hogy a végállomásokon található, már fentebb bemutatott "vezérlő konténerekben" menet közben nem tartózkodott senki, csak a vezető fülkékben. Valószínűleg a lift az indítást követően teljesen automatikusan működik, természetesen a kocsikban tartózkodó személyzet szigorú felügyelete mellett.
A jármű két nagy utastér-blokkal rendelkezik, középen egy-egy fallal elválasztva. Ezen belül a közös légtér további négy részre van felosztva, a padlózat pedig lépcsőzetes. A kapruni tűzkatasztrófa óta megszigorított rendelkezéseknek megfelelően el vannak látva belső kamerákkal, ablaktörő kalapácsokkal és segélyhívó berendezésekkel. (A tűzoltó készülékeket viszont a vezetőfülkékben láttam.)
Következik a feljutás második fázisa, az Eisseebahn nevű gondola-lifttel. Noha a felvonó viszonylag gyorsan "nyeli" az utasokat, a siklóval megérkező tömeg egyszerre zúdul rá a liftre, még a nyári időszakban is hosszú sort produkálva. Amíg ez az embertömeg szépen elfogy, érdemes kicsit fotózgatni.
A völgyállomás az elfogyott tömeg után. A nyolcvanas évek vége felé átadott, Girak gyártmányú felvonó-rendszer 2001 körül a svájci Garaventa közreműködésével kisebb felújításon átesett.
Érkezés 2800 méter magasra. A piros színű épület az étterem, körben a napozó terasszal.
A feljutás harmadik fázisa: az étteremtől le kell sétálni - vagy megfelelő hómennyiség esetén síelni - a fotón látható ülőlifthez. A fényképen egyébként két felvonó is kivehető, melyek vonalvezetése egymással párhuzamos, nyáron azonban csak a lassabbik üzemel, az is csak délután kettő óráig.
A "nyári", kétszemélyes (szintén Girak gyártmányú) ülőlift alsó állomása, a sízők részére havas becsúszóval. A gyalogosoknak jobbról, a kék fülke mellett kell besétálniuk.
Augusztus hónap a Mölltal-gleccser szempontjából már a kilencvenes években sem volt igazán nevezhető hóbiztos szezonnak. Az utóbbi évek igen meleg nyarai pedig csak rontanak a helyzeten. Sajnos a gleccser is évről évre egyre jobban zsugorodik. Dél körül a sikló-felvonó felső végállomásánál még láttam egy-két síbakancsos embert, akik befejezték az aznapi lesiklásukat. Ez érthető, hiszen délutánra eléggé leromlik a pálya állapota: vagy a kopasz gleccser jegén kell csúszkálni, vagy a latyakos, vizes havon. Az önfeledten szánkózó, kisgyermekes családoknak viszont láthatóan nem volt panaszuk a hó állapotára..
Visszatérve a harmadik szakaszhoz: felfelé menet néha egy-egy felhő átkúszott a hegycsúcsokon, egy pillanatra télies hangulatot kölcsönözve az útnak. A fotón egyébként egy gleccser-felvonóoszlop, vagy inkább állvány látható, amely nincsen szilárdan lerögzítve a talajra, hanem a mozgó jégfolyamon mindig lehetőség van azt újra-pozicionálni.
Érkezés a 3122 méteres csúcsra: +10 Celsius fok, erős szél és gyönyörű kilátás várta az utasokat.
Ez már a lefelé menet. A háttérben kissé balra látható, világos színű épület a kiskabinos lift felső végállomása melletti alpincenter. Szemből nézve - megfelelő hómennyiség esetén - a sízők onnan balról lefelé és jobbra kanyarodva tudnak lecsúszni az ülőlifthez, legalábbis a mostani, nyári szezonban.
Még egy pillantás a gleccserre, amelynek valódi neve Wurtenkees. Előtérben egy átalakított és hordággyal felszerelt mentő gondola-kabin látható, valószínűleg azért, hogy ratrakkal szállítható legyen a felső sípályákon.
A fényképek mellett készítettem egy kis videóösszeállítás is a második szakasz felvonójáról.
(A nem megjelölt fotók származása saját forrás.)
Kapcsolódó oldalak:
Szólj hozzá!
Címkék: sikló gleccser Ausztria Karintia gondola-lift Waagner-Biro nyári beszámoló
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.