Kötélpálya blog

Következzen blog olvasóm, Zsák András fényképes élménybeszámoló sorozatának 10. (befejező) része.

Berchtesgaden

Úgy alakult az élet, hogy Berchtesgaden és Bad Reichenhall viszonylag közel estek a munkahelyhez. Viszonylag. Hiszen a spórolósabb (nagyon elegánsan fogalmaztam) kollégák azon is csodálkoztak, ha az ember Saalfeldenen, vagy Zell am See-n túl elmerészkedett kocsival. Én a dzsentrik hangulatába belesüllyedve „szórtam a pénzt” tankolásra, élményekre.

A magam részéről imádom az alpesi utakat, a völgyeken át vezető utakat, ahol két oldalról szinte rád omlanak a hegyek, 10 perc múlva meg már szerpentinen kapaszkodsz fel és gurulsz le. Itt is általában nyitva marad a szám. Tudni akarom az melyik csúcs és alapvetően tériszonyom van, de mégis rettenetesen vonzanak a hegycsúcsok, így egyre gyakrabban érzem a késztetést: felmászni, megmászni. Szeretem az alpesi kisvárosokat, ahol 50-el kell menni, senki nem tol le az útról és így van idő nézelődni a szép, virágokkal teleszórt épületeket, az épített környezet és a táj együttesét.

Predigstuhlbahn

Még 2017-ben azt kértem a gyerekeimtől, hogy szülinapom alkalmából kísérjenek el Salzburg felé. És megnézzük a híres Sasfészket, illetve a Kehlsteinhaust. Már nem emlékszem, hogy keveredtünk Bad Reichenhall felé a Predigstuhlbahn-hoz, de a világ egyik legszerencsésebb véletlen találkozása volt.

476 méterről, a völgyállomásról 1583 méterre 8,5 perc alatt visz fel minket a fél óránként közlekedő kabin. Unatkozni addig sem fogunk, amíg várunk, mert amikor mi voltunk rengeteg olvasnivaló volt az alsó állomáson és emlékeim szerint valami domborzatos makettféleség is, de erre nem teszem le a nagyesküt.
Miután utána olvastam, két érdekességet tudtam meg. Ez a világ legrégebbi, eredeti állapotában megőrzött nagykabinos felvonója, amelynek az egyedi formájú, 12 szögletű kabin üvegfelületein keresztül csodaszép látványban lehet részünk. A Predigtstuhlbahn-t 1928-ban (július 1-jén) adták át és hamar népszerű lett. Egyszerre 23 főt képes szállítani.

2006 óta a Predigstuhlbahn a világ egyetlen műemlékvédett felvonója. Fent szebbnél szebb túraútvonalak és hütték várnak minket. A felvonó gyönyörű természeti környezetben libeg fel a völgyből a hegy felé.

Obersalzbergbahn

Sokszor átutaztam, vagy vásárolni és kávézni megálltam már Berchtesgaden vasútállomása és bevásárlóközpontja környékén. Itt van egy óriási körforgalom, amelyet, ha egyszer lát valaki sosem feledi, különböző utak vezetnek a Königsee, Bad Reichenhall illetve a Lofer-hágó (Ausztria) felé.

Idén azonban gondoltam egyet és a kocsit leraktam és felsétáltam a belvárosba. Csodaszép mondanom sem kell. Kicsit a város többi része felett emelkedő dombon található. És lent, majdnem a központban egy egészen sajátos felvonó üzemel. Hibrid a maga nemében. Kicsit a vidámpark óriáskerekének a kabinjaira hajaz. Egymás mögé kötött két kocsinak nincs ajtaja, csak egy lehúzható rácsos korlát az ajtó. A működését tekintve szintén érdekesen szakaszolt. A völgy és középállomás között 2 kabin váltja egymást és ugyanígy a hegy-közép viszonylatban is. Középen mindenféle segítség nélkül (én viccelek, de volt útitárs, aki ezen kiakadt…) kell átszállni a másik kabinba, ami felvisz minket a felső állomásra.

1950-ben építették meg az Obersalzbergbahn-t. 530 méterről 1020 méterre szállítja a lustább és szorgalmasabb túrázókat egyaránt, az egyeseknek stresszes középállomás 770 méteren található. Egy vidámparki kabinba 4 ember fér el, illetve, ahogy a precíz német szakemberek egy kis táblán jelzik is: 3 felnőtt és két gyerek, „oder” 4 felnőtt és egy kisgyerek.

Itt a választható túrútvonalak és lehetőségek száma, számtalan. Lecsúszhatunk nyári bobbal, fekmehetünk gyalog is a Kehlsteinhaus-ba, lesétálhatunk a völgybe is. A kompromisszum mellett tettem le a voksom. Kis séta a hétfőn egyedüliként nyitva tartó hegyi étterem felé. Séta vissza és a felvonóval ismét le.

A hegyi étteremben (Graflhöhe Restaurant) a német nyelv nem tökéletes tudása nem mentesít az alól, hogy nem bírtam megenni a kitálalt ebédet. Beleszaladtam egy vélhetően favágóknak, vagy kőfejtőben kézi erővel munkát végzők főételébe. DE! A helyi specialitások közül egy külön étlap, illetve desszertlap foglalkozik az édességekkel. A neve: „Der Windbeutel”. Édesszájú vagyok, bár kevés édességet szabad ennem. Ezek itt tulajdonképpen képviselőfánk tészták, de úgy sütik meg őket, mint a kozákok sapkáját. Ezt félbevágják, megtöltik egy 3-4 kg tejszínhabbal, közé szúrnak egy gombóc valamilyen fagyit (estemben: vanília), és még valami attrakciót hozzátesznek. Az én tányéromon ez még karamell öntet volt. Valami nagyon nemesi fantázianeve volt, de nem merek beleblöffölni, nehogy valami rosszat írjak. Jótanács! Aki ide beül, nyugodtan érje be egy itallal és ezzel a helyi speckó édességgel.

Íráshoz tartozó képgaléria:

Predigstuhlbahn (blog-szerkesztői fotó)

 Obersalzbergbahn

Eligazító tábla Obersalzberg

Kilátás felfelé

Kilátás a kabinból

Tájékoztatás német alapossággal

Középállomás

Átszállás a középállomáson

Felső állomás

A helysi speckó süti

 Obersalzbergbahn működési elvét magyarázó ábra (blog-szerk. kiegészítés):

Előzmények:

• Olvasói élménybeszámoló Salzburg tartományból és környékéről - 1. rész
• Olvasói élménybeszámoló Salzburg tartományból és környékéről - 2. rész
• Olvasói élménybeszámoló Salzburg tartományból és környékéről - 3. rész
• Olvasói élménybeszámoló Salzburg tartományból és környékéről - 4. rész
• Olvasói élménybeszámoló Salzburg tartományból és környékéről - 5. rész
• Olvasói élménybeszámoló Salzburg tartományból és környékéről - 6. rész
• Olvasói élménybeszámoló Salzburg tartományból és környékéről - 7. rész
• Olvasói élménybeszámoló Salzburg tartományból és környékéről - 8. rész
• Olvasói élménybeszámoló - 9. rész: tiroli, felső-ausztriai kitekintő