Kötélpálya blog

A bolíviai La Paz a Choqueyapu folyó kanyonjában egy fennsík alatt fekvő város 3600 méteres tengerszint feletti magasságban. Ez jelenleg a világ legmagasabban fekvő "fővárosa", egyes internetes források szerint ennek köszönhető az a jelenség is, hogy gyakorlatilag tűzbiztos. Az adatokhoz hozzátartozik, hogy La Paz egy "kvázi főváros", azaz Bolívia adminisztratív székhelye, hivatalosan az "alkotmányos és igazságszolgáltatási fővárosa" Sucre.

Az igen sűrűn lakott város másik érdekessége az idén átadott kötélpálya-rendszere, mely nem csak idegenforgalmi célokat szolgál, hanem az ottani tömegközlekedés gerincének is szánják. Városi minőségében pedig ez a világ leghosszabb felvonó-rendszere, valamint a legmagasabban fekvő is. A gondola liftek segítségével a kis utcácskák felett légvonalban, könnyedén eljuthatunk egyik városrészből a másikba, beleértve a szomszédos, 4150 méter magasan fekvő(!) El Alto települést is (ahol a nemzetközi repülőtér található), mindezt a topográfiai adottságokból fakadó jelentős szintkülönbségek leküzdésével. A két város között egyébként az autóval történő eljutás a kanyargós utak és a nagy forgalom miatt sokkal hosszabb időt vesz igénybe például az ingázók számára.

La Paz kötélpálya-hálózatának térképe (a térképre kattintva nagyobb változat jelenik meg - Wikipédia - Michael F. Schönitzer/OpenStreetMap - CC BY-SA 3.0).

Jelmagyarázat a térképhez:
Piros vonal - "Línea Roja": hossza: 2,4 km, állomások száma: 3, menetidő: 10 perc, átadva: 2014 május
Sárga vonal - "Línea Amarilla": hossza: 3,9 km, állomások száma: 4, menetidő: 13,5 perc, átadva: 2014 szeptember
Zöld vonal - "Línea Verde": hossza: 3,7 km, állomások száma: 4, menetidő: 16,6 perc, építés alatt

A liftek nem csupán két végponttal, hanem köztes felvonóállomásokkal is rendelkeznek, ezért ugyanolyan hatékonyan használhatók, mintha egy metróhálózatról lenne szó. A kötélpálya építésével - a blog oldalon már többször is említett - osztrák Doppelmayr vállalatot bízták meg, ezzel is gyarapítva nem kevés számú nemzetközi referenciájukat. A tervezéskor természetesen nemcsak a gyors eljutás volt a fő szempont, hanem a minél nagyobb szállítókapacitás is.

"Línea Roja", azaz a Piros vonal La Paz épületei felett. A kabinok egyenként tízszemélyesek és a sícentrumokból már jól ismert, svájci CWA szállította őket (gondolaproject.com).

Piros vonal egyik kabinja belülről. Az ilyen gondola-kabinok bevetési területei inkább síterepek szoktak lenni, ezért ott hőszigetelt kárpit- vagy műbőrpadokat használnak, az itt látható fapadok helyett. A belső kialakítás bizonyos keretek közt moduláris és a megrendelő kívánsága szerint állítják össze (www.scmp.com).

Sárga vonal La Paz egyik utcájából nézve (flickr.com - mrduranch - CC BY-NC-SA 2.0).

Noha a piros és sárga vonalak még csak az idén kezdtek el üzemelni, a zöld vonal pedig építés alatt áll, a politikusok már a bővítésen gondolkodnak, ezt erősíti meg az a hír is, hogy Bolívia elnöke, Evo Morales öt újabb vonal építését jelentette be.

Videó a Piros vonalról.

Kapcsolódó oldalak:

• UPDATE hír a decemberben átadott Zöld vonalról
• MITeleférico - a kötélpálya hivatalos weblapja
• https://de.wikipedia.org/wiki/Seilbahnnetz_La_Paz
• http://latino.foxnews.com/latino/lifestyle/2014/09/17/world-highest-altitude-urban-funicular-in-la-paz-bolivia-opens/
• http://www.scmp.com/news/world/article/1474198/new-cable-car-cuts-journey-time-half-commuters-la-paz-bolivia

Bevallom, e képes nyári beszámolóm több szempontból is kissé megkésettnek tekinthető. Egyrészt jócskán az ősz közepén járunk, másrészt az itt bemutatott fotók között jó párat még 2009 nyarán készítettem, azonban az ideiekkel vegyítve talán teljesebb képet kapunk a környékről - no meg a liftjeiről. Egy hűvös és esősebb évszakban ráadásul még kedvesebb a nyári visszaemlékezés..

Az ausztriai Pinzgau-vidék egyik mellékvölgyében, az Uttendorfból nyíló Stubachtalban járunk. A hajtűkanyarokkal tarkított, keskeny hegyi út végén található annak a felvonónak a völgyállomása, amellyel feljuthatunk a 2300 méteren, festői környezetben fekvő, Weißsee nevű mesterséges tóhoz. Ez a víztározó a kisebbik tagja a stubachtali vízerőmű-rendszernek: 300 méterrel lejjebb található a jóval kiterjedtebb Tauernmoosse nevű felduzzasztott létesítmény, melyet csak csoportos vezetés alkalmával lehet közelebbről megtekinteni. A Tauernmoossee vízéből, turbinák segítségével előállított elektromos áramot az Osztrák Államvasutak, az ÖBB hasznosítja, az egész létesítmény-komplexum egyébként a közlekedési társaság infrastruktúra divíziójának, az ÖBB-Infrastruktur AG-nak tulajdonában van. Az erőmű kiemelten fontos Ausztria számára, hiszen ez látja el az ÖBB teljes villamosított hálózatának 17 százalékát elektromos vontatóárammal.

A vízerőmű múltja sajnos nem makulátlan: noha építését már 1936-ban elkezdték, azonban a második világégés alatt ezt a feladatot - a Német Birodalmi Vasút "megbízására" kényszermunkásokkal végeztették. A rabokat Dachauból szállították át az uttendorfi mellék-koncentrációs táborba. A szomorú eseményekről a Weißsee partja mellett elhelyezett emléktáblán olvashatunk.

Tauernmoossee és a Weißsee víztározó a Magas-Tauern Nemzeti Parkban, valamint a hozzávezető kétszakaszos, hatszemélyes gondola-lift a Weißseebahn (1480 m - 1780 m - 2315 m)
(A képre kattintva nagyobb változat jelenik meg - www.hohetauern.info.)

A Weißseebahn kabinjában ülve, útközben a középállomás felé, amely egy kisebb völgyben fekszik (egy Grünsee nevű kis tavacska mellett), ezért haladunk egy rövid szakasz erejéig lefelé. A másik érdekesség, ahogy a képen is látható, a két kötélpálya-szakasz egymástól kissé eltolódva helyezkedik el. Tehát, miután az állomásépületbe érve lelassít a kabinunk, egy S-alakú utat tesz meg a szállítóláncon, elhaladva a központi tároló mellett, folytatva az utat a felső végpont felé. (A képre kattintva nagyobb változat jelenik meg.)

A középállomás belülről, az eltolás miatti S-kanyar kezdőpontjánál. Itt egyébként lehetőség van a ki- és beszállásra - egy fotó erejéig én is kipattantam. A kabinok retrós érzete nem véletlen: a felvonót 1982-ben adták át, a gondolákat pedig azóta sem cserélték le korszerűbb modellekre - a karbantartásukat viszont példásan végzik. A zsanéros kivitelű, automata ajtók úgy nyílnak és csukódnak, mint ahogy a normál nyílászárók szoktak. Becsukódáskor viszont figyelni kell, mert valósággal bevágódnak egyik pillanatról a másikra.

Bal kanyar után szépen lassan haladunk a jobb kanyar felé. Közben az S kanyar közepe tájt becsukódnak (azaz bevágódnak) a kabin ajtajai, utána újra kinyílnak, ezáltal a tisztán "üzemi területnek" számító részbe nem tudunk kilépni. Háttérben a központi tároló egység látható.

A felső végállomás mögött elterülő a Weißsee víztározó, valamint a partja felett álló Rudolfshütte étterem és szálloda épülete. Ez a bejegyzés egyetlen, nem saját készítésű fotója, ugyanakkor az összkép miatt szerintem eléggé fontos. Őszintén szólva nem tudok rá választ adni, hogy miért nem készítettem fényképet innen, annál is inkább, mert erre a magaslatra én is felmásztam.. (Wikipédia - Cactus26 - CC BY-SA 3.0)

 A másik oldal felől viszont készült fotó - háromezres csúcsokkal és kisebb-nagyobb gleccserekkel tarkítva. Nem véletlenül havják a vidéket Weißsee Gletscherwelt-nek (azaz gleccservilágnak). A kép bal szélén látható hegycsúcs a Johannisberg (3453 m), jobb oldalon a legmagasabb kiemelkedés pedig az Eiskögele (3426 m). Ez utóbbi csúcs a három szövetségi tartomány - Salzburg, Kelet-Tirol és Karintia határán fekszik. Ha még magasabb helyről lehetett volna készíteni fényképet, akkor talán kikandikálna Eiskögele mögött a Großglockner (3798 m), Ausztria legmagasabb hegycsúcsa is. Közben a felvonókról se feledkezzünk meg: az előtérben balra egy korongos húzólift portál-felvonóoszlopa rajzolódik ki.

A gondola-lift végállomásának szomszédságában található az ÖBB kétszakaszos, szolgálati felvonójának felső végpontja is. Természetesen az üzemi területre nem lehet belépni, csak az üvegajtón keresztül tudtam lefotózni ezt az érdekes kabin-csontvázat, amely régen személyszállító felvonóként működött, most teher-szolgálatot teljesít. Egyes újságcikkek szerint ezt a liftet egy komplett alagút-rendszerrel teljesen ki szeretnék váltani. Az alsó, illetve felső végállomást leszámítva az ingaüzemű-felvonó vonalvezetése a turista forgalmat lebonyolító gondola-lifttől jelentősen eltér: középállomását a Tauernmoossee víztározó mellett építették ki. Régi képeslapok pedig arról tanúskodnak, hogy ez a lift volt az elődje a mostani Weißseebahn-nak.

Weißsee, közvetlen a Rudolfshütte mellől fotózva. (A képre kattintva nagyobb változat jelenik meg.)
A fotó bal oldalán egy ülőlift, a Medelzbahn látható, amely nyáron is közlekedik - plusz Eurókért fel is ülhetünk rá. A felvonóval a névadó Medelzkopf (2761 m) tövéig juthatunk fel közvetlenül. Arrafelé a turistabakancs már erősen ajánlott, mivel zord sziklás területek és havas katlanok váltogatják egymást.

Medelzbahn völgyállomása közelebbről..

.. és még közelebbről. A beszállást egy fa dobogó könnyíti meg. Télen természetesen nincs rá szükség, hiszen az odalapátolt hó olyankor a dobogó magasságáig ér. Ebből a lift-típusból is egyre kevesebbet látni Ausztriában - motorjának jellegzetes, "légvédelmi szirénás vinnyogásával" együtt. Ez a példány 1980-ban épült.

A festői Salzburg látképét meghatározó, körülbelül 2000 méter magas Untersberg-hegyre 1961 óta lehet kötélpálya segítségével feljutni. Mivel a hegyvonulat az osztrák-bajor(német) határvonalon fekszik, a felső végállomástól csak pár perc séta az országhatár.

A hegy túloldalán a lélegzetelállító berchtesgadeni és obersalzbergi táj tárul elénk, amely Ausztriába szó szerint beékelődve fekszik. A másik - kötélpálya felőli - oldalon Salzburgot és a környező településeket vehetjük szemügyre, szép idő esetén.

Noha a hegy "csupán" kétezer méter magas, ugyanakkor zord letörésekkel is tarkított, amely a kötélpálya útját eléggé látványossá teszi. A völgyállomás Grödig településhez tartozó, St. Leonhard-ban található (456m). (Egyébként Grödigben működik a népszerű "Mozart-kuglit" gyártó csokoládéüzem is.) A felső végállomás egészen pontosan 1776 méteren található, innen még egy kis könnyed kirándulás és elérjük a legmagasabb ponton álló, jellegzetes hegyi-keresztet.

Völgyállomás St. Leonhard bei Grödig-nél, nagykabinos inga-lifteknél klasszikus darabnak számító felvonó-épülettel (lift-world.info).

Az ex Swoboda (jelenleg Carvatech) gyártmányú 50 személyes kabinpár egyik tagja. A futóművénél látványos, állandó szerviz-járdával (lift-world.info).

Menet közben, a felvonóház mellől szemlélve. Ebből a szögből a teherhordó- illetve vonókötelek látványosan "belógnak" (saját fotó).

Úgy tűnne, mintha mindjárt megérkeznénk, de a szembejövő kabin elárulja, még a fele hátra van az útnak.. (lift-world.info)

A sziklafal szélénél lévő felső végállomás. Ebből a szemszögből a fotó egy kissé csalóka, mert a mögötte lévő, hegycsúcsot jelölő kereszt a valóságban kissé hátrébb található (Wikipédia).

A hegyről Salzburg látképe, középen a Hochensalzburg-várral (saját fotó).

Magasan a házak felett.. Ez az épület egyébként nem a szövegben említett csokoládé gyáré, hanem Ausztria és a világ számos pontján megtalálható sí-beléptető rendszeréről híres SKIDATA székhelye (Wikimedia Commons).

A lift kezelőpultja. Az elektromos rendszert a Leitner felvonógyártó vállalat közreműködésével 2011-ben felújították (lift-world.info).

Untersberg határhegy a távolból. (Jellegzetes csúcsánál található a felső végállomás.) A kép bal szélén lévő hegy már a németországi Berchtesgaden-körzethez tartozik (Wikipédia).

Kapcsolódó oldal:

• Hogyan működnek a nagykabinos inga-liftek?

A grúziai Chiatura a szovjet időkben a mangánbányászat fellegvárának számított, ezért az ötvenes években a hatóságok úgy döntöttek, a kitermelés és elszállítás hatékonyságát drótkötélpályák telepítésével növelik, melyek a város minden szegletét behálózzák. Az infrastrukturális beruházás klasszikusan szovjet léptékkel bírt: internetes források szerint csak a személyfelvonókból összesen 26 darabot építettek, ehhez még hozzájönnek a csillés teherliftek is.
Napjainkban - több mint húsz évvel a kommunista birodalom széthullása után Chiatura csak árnyéka önmagának. Az ásványkitermelés drasztikusan lecsökkent, a lakosság száma a felére zsugorodott, de az átlagosan már negyven-, ötvenéves drótkötélpályákból 17 darab még mindig üzemképes és jelenleg is használják bányászok és a civil lakosság egyaránt. Sajnos állapotukról mind elmondható, hogy rájuk férne egy alapos renoválás, vagy egy teljes csere, de a felvonókat üzemeltető bányának jelenleg erre nincsen pénze.

Völgyállomás, mint hármas-elágazású csomópont. (saktransporti.mashke.org)

Autóbusz harmonika-ajtóval felszerelt liftkabin. (www.transportglobus.info)

Egyszerű technika. Csak a festés új. (saktransporti.mashke.org)

Menet közben. Nem minden felvonó van ellátva automata vészfékrendszerrel. Ha elszakadna a vonókötél, a kabin egyszerűen leszáguldana a völgyállomásba.. (saktransporti.mashke.org)

Szűk panoráma. (www.transportglobus.info)

Szabad-fordításban "Kötélpálya 25"-nek nevezett felvonót 1954-ben adták át. Azóta közlekedik Chiaturában. (saktransporti.mashke.org)

Kötélpálya 25-nek is otthont adó, központi felvonóállomás szocreál épülete. (saktransporti.mashke.org)

Az egyik lift felső végállomásának épülete. (Wikimedia)

Felvonó-hajtómű - élő technikamúzeum. (Wikimedia)

Chiatura my pride, azaz Büszkeségem, Chiatura című dokumentumfilm a felvonókról és személyzetéről.

E műszaki érdekességek tekintetében egyedülállónak mondható témára Szonda Bálint olvasóm hívta fel figyelmemet. Köszönet érte!

Kapcsolódó oldalak:

• Hogyan működnek a nagykabinos inga-liftek?
• Amos Chapple fotóművész képei a chiaturai kötélpályákról
• http://www.transportglobus.info/machinelist.php?city=9207&type=9
• http://saktransporti.mashke.org/ge-chiatura.htm