Kötélpálya blog

A svájci Meiringen település és a szomszédban található 300 méter magas reichenbachi vízzuhatag Sherlock Holmes rajongóinak olyannyira emblematikus hely, mint maga a Baker Street. Nem csoda, hogy a Bern kantonbeli kisváros fő attrakciója Sir Arthur Conan Doyle lángelméjű nyomozója: emléktáblák sora, egy életnagyságú bronzszobor, valamint egy múzeum várja a látogatókat. Egy ilyen patinás és világhírű mű esetében talán már nem spoilerezés, ha eláruljuk: a hely apropóját az a végső küzdelem adta, amely a magánnyomozó és fő vetélytársa, Moriarty Professzor között zajlott. A cselekmény végkifejletében a Reichenbach-vízesés sziklapárkányáról mindketten a mélybe zuhantak - ezzel nem kis felháborodást okozva az akkori olvasóközönség körében.

A krimi-sorozatot publikáló Strand-Magazine illusztrációján a végkifejlet látható.
(Wikimedia - Sidney Paget (1860-1908) Encyclopedia of Britain)

Svájcban a turizmus már az 1800-as években fellendülésnek indult, így adódott a lehetőség, hogy a híressé vált vízesést szinte karnyújtásnyi közelségbe hozzák az odautazóknak, átélve az olvasottakat.
A svájci szövetségi tanács 1896-ban írt ki koncessziót a siklójármű megépítésére és ugyanebben az évben meg is kezdődtek az építkezések. Sorrendileg az ország 23. siklójának hivatalos megnyitója 1899-ben jött el. Az elektromotor hajtotta járműpárnak eleinte egy ideiglenes mini-erőmű szolgáltatta az energiát, amelyet az 1900-as évek elejétől egy ott kiépített (Schattenhalb nevű) vízerőmű-rendszer váltott fel.

Pályafutása elején - financiális értelemben - a siklónak meglehetősen hányattatott sors jutott: 1903-ban kényszerfelszámolás alatt állt, majd elárverezték, azonban az új tulajdonos is csődbe ment 1907-ben. Végül sikerült egy ismételt tulajdonosváltással megmenekülnie.

Az 1912-ben átadott Meiringen és az Aare-szurdok (Aareschlucht) közt közlekedő villamos vonalát már úgy tervezték, hogy érintse a liftet, ezzel kényelmes megközelíthetőséget biztosítva. Az első világháború idején a semleges Svájcban a turizmus teljes mértékben hibernált állapotba került, így kényszerszünet jött el a sikló életében is - az újraindulásig azonban egészen 1922-ig várni kellett, egy újabb tulajdonos váltást követően.

1910-es évekből származó képeslapon a sikló egyik járműve vehető ki, amely éppen áthalad a kitérő után található "nagy híd" (grosse Brücke) nevű műtárgyon. Előtérben a Reichenbach alsó szakasza is látható. (Wikimédia - ETH-Bibliothek Zürich, Bildarchiv) 

Több mint 100 éves működése során a rendszert többször korszerűsítették, többek között új hajtóművet, új járműveket és korszerű automata vezérlést is kapott, azonban a laikus utazó ebből nem sokat vehet észre, mivel a sikló és annak létesítményei a renoválás után is megőrizték korhű kinézetüket.

Kettes számú jármű ereszkedik éppen lefelé. (Wikimédia - Falk2)

61%-os maximális meredekségű pályán 2 jármű közlekedik ingaüzemben, középen Abt-rendszerű kitérővel kikerülve egymást. A sikló a 714 m hosszú pályát, valamint a 244 méteres szintkülönbséget kb. 7 perc alatt küzdi le.

Abt-rendszerű kitérő vágány félúton. (Wikimédia - Roger W Haworth)

A svájci mérnök és feltaláló, Carl Roman Abt-ról elnevezett kitérő-rendszer vázlatosan:
Ha a sematikus ábrán a szétágazó vágányra tekintünk, a kitérő középtengelyétől távolabb lévő sínszálak (kék színnel jelöve) megszakítás nélkül haladnak, míg a közelebb lévők a vágány-csomópontoknál, valamint a járműveket mozgató acélkábeleknél (szürke vonalak) megszakadnak. Hagyományos, nyomkarimás vasúti kerékpárnál ez nyilván kilépést és kisiklást eredményezne. Azonban az Abt-féle kitérő-rendszernél a jármű tengelyén csak az egyik kerék nyomkarimás (ott viszont dupla karimás), a másik egy sima, hengeres test, így a sín-hézagok felett könnyedén átgurul, míg a nyomkarimás kerék mindvégig a helyes irányba tereli a járművet. A rendszer előnye, hogy nem igényel különösebb karbantartást, a kitérőben haladás pedig teljesen önmagától működik. (saját grafika)

Alsó végállomás épülete megőrizte békebeli hangulatát. A járművek éppen "házon kívül" vannak. (Wikimédia - Paebi)

Árulkodó jelek a korszerű technikáról: a zárható fedél alatt az egyik jármű vezérlőpultja bújik meg. Többek között innen engedélyezik és nyugtázzák az indulást a központi automata vezérlésnek. (lift-world.info - Radim Polcer)

Reichenbach-vízesés közelről. Felső végállomást elhagyva egy kis kirándulással megközelíthető a regénybeli végzetes helyszín is, amelyről "emléktábla" tanúskodik. Ha szembeállunk a vízzuhataggal, balra lévő sziklafal egyik távolabbi párkánya az. (A képen nem látható.) (Wikimédia - Zairon)

Utazás felfelé a siklóval. (YouTube)

Kapcsolódó oldalak:

• https://www.lift-world.info/de/lifts/9150/datas.htm
• https://en.wikipedia.org/wiki/Reichenbachfall_Funicular
• http://www.seilbahn-nostalgie.ch/reichenbachfall.html
• https://www.grimselwelt.ch/bahnen/reichenbachfall-bahn

Előzményként ismertető a siklóról: Európa leggyorsabb siklója - a Wurzeralmbahn

A felső-ausztriai Spital am Pyhrn 50 km/órás sebességgel száguldó siklója újabb technikai mérföldkőhöz ért: legutoljára a kilencvenes évek közepén korszerűsített, acélkábel-hajtású Wurzeralmbahn új siklójárművet kapott, amelyet a dél-tiroli Leitner felvonógyártó vállalat az osztrák Carvatech karosszériagyártó céggel közösen szállított le.

Régi jármű leemelése a siklópályáról.. (twitter.com/funimag)

..valamint az új, komfortosabb személyszállító eszköz telepítése. (Leitner Ropeways Facebook-oldala)

Tesztüzem közben. (Leitner Ropeways Facebook-oldala)

Még több kép a jármű-cseréről:

• https://twitter.com/funimag/status/1279088180738883587

A pandémiás helyzet okozta utazási korlátozások szerencsére a képzeletünknek nem szabhatnak határt, így ha virtuálisan is, de kiránduljunk egyet Alaszka fővárosának panoráma liftjével.

A szövetségi állam Kanadával határos, öblökkel és fjordokkal tagolt, valamint kisebb-nagyobb szigetekkel tarkított keskeny szakaszát nevezik Alaszka "serpenyő-nyelének" (Alaskan Panhandle-nek) is. Földrajzi adottságaiból fakadóan, valamint a meghúzott határvonalaknak köszönhetően ezen terület városainak többségét kizárólag repülővel vagy hajóval lehet megközelíteni. Így van ez a főváros, Juenau esetében is.
A Gastineau-csatorna partján épült város sűrű fenyőerdővel borított, meredeken magasba törő, több ezer méteres hegyek lábánál bújik meg. A festői helyet immáron hegymászás nélkül, egy meredek kötélpálya segítségével, "felülnézetből" is megcsodálhatják a turisták.

Juneau, Alaszka dél-keleti "nyelében". (Wikipedia - OpenStreetMap)

A Leitner-Poma cég által gyártott nagykabinos ingaüzemű felvonót 1996 őszén adták át, amely a tengeri kikötőtől a város közvetlen közelében található Mount Roberts hegy (1164 m) 550 méter magas szakaszáig visz fel. Ott kilátó, étterem, valamint egy természetvédelmi látogató központ (nature center) várja a vendégeket, illetve túraösvények vezetnek lefelé vagy tovább a hegy magasabb régiói felé.

Mount Roberts Tramway meredek kötélpályája. Háttérben Juneau város kikötőivel. (Wikimédia - Mfwills)

A lift hamar népszerűvé vált, ezt az is jól mutatja, hogy a 16 millió dolláros beruházás a megnyitást követő év nyári szezonjában körülbelül 3 milliós megtérülést hozott. A népszerűség hátulütője, hogy nyár közepén a hatalmas óceánjárón utazó turisták tömeges érkezésével a völgyállomás termináljánál a várakozási idő igencsak megnő és ezen a helyzeten a kabin-pár 60-60 fős maximális férőhelye nem igazán segít. Igaz, maga az út körülbelül hat percet vesz csupán igénybe.

A fénykép közepén látható a Mount Roberts oldalában futó kötélpálya, melynek völgyállomása közvetlen az óceánjárók által használt kikötő méretes mólóinál található. A vonal legfelső szakasza éppen beleveszik az alacsony felhőtakaróba. (Wikimédia - Dmitry Brant)

A felső terminál tartogat technikai érdekességeket: a kilátóként is funkcionáló végállomást a fenyőerdő fölé emelték, ezért az acélszerkezetes építményt feszítőkábelekkel látták el, ellensúlyozva a lefelé irányuló erőket. A kabinok mozgatásáért felelős kábelhurkot az acéltornyon forgótárcsák segítségével átvetették, a hegyoldalban pedig megtalálható annak (tárcsás) visszafordító szerkezete, hidraulikus feszítőkkel lehorgonyozva. A műszaki dolgok iránt fogékony emberek az alatta vezető gyalogösvényen ezt meg is tudják csodálni, méghozzá működés közben. Természetesen a kabinokat tartó kábelpárok (amin futóműveikkel gurulnak) is szintén a sziklába vannak lerögzítve. Ahogy a fényképen is látszik a felvonóállomást elhagyva egy fedett hídon keresztül lehet elérni a hegyoldalt és az ott található épületkomplexumot, ahol többek között étterem és egy természetvédelmi látogató központ is található. (Wikimédia - Gillfoto)

Felső végállomás kissé távolabbról fotózva, háttérben a környező csatornákkal, távolban pedig a Chilkat Range havas csúcsaival. (Wikimédia - Gillfoto)

Kabinpár oldalait tlingit motívumok díszítik, valamint az egyik szállítóegység a Raven (tlingit nyelven Yéil) azaz holló, a másik pedig az Eagle (Chaak), sas nevet kapta. Ez nem meglepő, hiszen a felvonó üzemeltetője a dél-kelet alaszkai őslakosok tulajdonolta Goldbelt Incorporated. (Wikimédia- Gillfoto)

Rövid videó a felvonóról.

(Megjegyzés: e bejegyzés írása idején a felvonó hivatalos honlapja szerint a rendkívüli helyzetre való tekintettel az idei, azaz a 2020-as szezonban a liftüzem teljes mértékben szünetel, az előre megvásárolt jegyek pedig a 2021-es évre lesznek érvényesek.)

Kapcsolódó oldalak:

• https://en.wikipedia.org/wiki/Mount_Roberts_Tramway
• https://liftblog.com/2016/07/11/mount-roberts-tramway-celebrates-twenty-years/
• http://mountrobertstramway.com/