Egyelőre kísérleti jelleggel, új, Coub csatornával bővül a Kötélpálya blog. A maximum 10 másodperc hosszúságú, színes villámvideók elsősorban szórakoztató jelleggel segítenek bepillantást nyerni a felvonók izgalmas és látványos világába:
Egyelőre kísérleti jelleggel, új, Coub csatornával bővül a Kötélpálya blog. A maximum 10 másodperc hosszúságú, színes villámvideók elsősorban szórakoztató jelleggel segítenek bepillantást nyerni a felvonók izgalmas és látványos világába:
A Moszkvában található Veréb-hegy (oroszul: Vorobjovi gori) nevével ellentétben egy körülbelül 80 méter magas, nagy kiterjedésű domb, amelynek ismertsége leginkább földrajzi elhelyezkedésének és történelmi jelentőségének köszönhető, mint például a városközponthoz közeli fekvése, a területén található Moszkvai Állami Egyetem monumentális épülete, valamint nem utolsósorban Napóleon császár is itt pillantotta meg először az orosz várost hódító útja során. A Veréb-hegy ezen kívül számos orosz költőt és írót is megihletett.
A mi szempontunkból azonban az észak-keleti lankáján közlekedő kötélpályája miatt lehet érdekes. A Moszkva-folyót átszelő kiskabinos gondola-lift építésének egyik apropója az Oroszországban rendezett 2018-as futball világbajnokság volt. A felvonó végpontja a sportesemény egyik helyszínéül szolgáló, 81 000 főt befogadó Luzsnyiki Stadion. A létesítmény környékét elhagyva, a folyón átívelve, majd egy köztes állomásnál balra elkanyarodva a lift a domb fennsíkjáig halad, ahonnan kiszállva kilátó és étterem várja a látogatókat.
Felvonó elhelyezkedése. (Térképalap: www.openstreetmap.org)
A 700 méter hosszú kötélpálya építésével a svájci Bartholet Maschinenbau gyárat bízták meg. Sajnos az építkezések alatt bekövetkezett csúszások miatt nem sikerült a futball világbajnokság megnyitójára elkészülni: a liftet csak 2018. november 27-én tudta a nagyközönség birtokba venni. Ennek ellenére a felvonó turisztikai szempontból igen népszerűnek bizonyult; moszkvai újságok szerint az átadástól december 24-ig tartó időintervallumban több mint 200 000 utast regisztráltak a vonalon - amely talán köszönhető annak is, hogy az utazás hivatalosan december 25-től vált csak fizetőssé. A felvonóval egyébként a "gyalogos" utasokon kívül a sportolók igényeit is kielégítenék, mivel a nyomvonalának felső, azaz domboldali (középállomás utáni) szakaszán már üzemelt egy előd-ülőlift, mely az ott lévő sísáncot szolgálta ki. A létesítményt 2016 nyarán, azaz az építkezések megkezdése előtt elbontották, helyet adva az újnak, valamint az ugrósánc és környező területe is teljesen megújul az átfogó rekonstrukciós programnak köszönhetően. Ehhez igazítva a kötélpálya típusa kombinált üzemű, azaz nyolcszemélyes kiskabinok, valamint négyszemélyes székek közlekedtetésére is alkalmas, illetve az utazóegységekkel síléceket és kerékpárokat is lehet szállítani.
Átkelés a Moszkva folyó felett, háttérben a Veréb-hegyen középen az Állami Egyetem, tőle kissé balra a felvonó felső végállomása. Közvetlen jobbra állt a síugró sánc épülete. Jelenleg teljes-körű átalakítási munkálatok folynak arrafelé. (Wikimédia / mos.ru)
Az elliptikus hengerre emlékeztető, üvegfalas kabinokat a Porsche Design Studio tervezte. Este a henger kontúrját beépített LED-sorral is kihangsúlyozzák. Alapfelszereltség a belső világítás, a kijelzővel ellátott info-rendszer és a Wi-Fi is. (Wikimédia / mos.ru)
Veréb-heggyel szembeni oldalon, a felvonó alsó végállomása mögött az igen méretes Luzsnyiki Stadion látható. A dombon lakók a lenti, sport- és szórakoztató-létesítményekben gazdag városrészt immáron egy látványos és kényelmes közlekedési eszközzel is elérhetik. (Wikimédia / mos.ru)
A 35 darabos kabinflottából kettő luxusfelszereltségű (VIP) kabin, melyet igény szerint közlekedtetnek. (Wikimédia / mos.ru)
Kapcsolódó oldalak:
A sarkkörtől 350 kilométerrel északra fekvő, 75 ezer fős norvég városban, Tromsø-ben (ejtsd.: trumszö) járunk. Az 1950-es évek végén egy igen jelentős idegenforgalmi látványosság építési munkálataiba kezdtek, amikor is lift-kötélpályát feszítettek ki a település házi hegyére, a Storsteinen-re.
Az ünnepélyes megnyitó 1961 februárjában történt (norvég filmhíradó az eseményről). A huszonnyolc személyes kabinpár a 370 méteres szintkülönbséget körülbelül négy perc alatt tette meg. A 421 méter magas hegypárkányon kilátót és éttermet is kialakítottak, amelyet nem sokkal később, ugyanazon év nyara folyamán nyitottak meg, V. Olaf norvég király hivatalos látogatásához igazítva. A felvonó, azaz a fjellheisen azóta is igen népszerű, nemcsak mert gyönyörű kilátás nyílik a környező hegyekre és fjordokra, hanem azért is, mivel nyáron a horizonton tartózkodó éjféli nap sugarait lehet megcsodálni, a téli sötét időszakban pedig megfigyelhetjük a város feletti sarki fény nevű természeti jelenség játékát. Ennek megfelelően a téli üzem reggel 10-től este 11-ig, míg a nyári egészen éjjel 1-ig tart.
A képen Tromsø Tromsdalen nevű városrésze, jobbra a Storsteinen-heggyel, ahová a kötélpálya (fjellheisen) vezet. (Wikimédia - Lars Tiede)
Még a 2015 előtti, régi lift egyik kabinja látható a felső végállomásról. A szállítóegységeken lévő fóka és jegesmedve szimbólumokat az új kabinok is megörökölték, amelyek az eredeti felvonót építtető norvég hajózási társaságra utalnak. A másik kabin inverz tető és oldalfali színezést kapott. (Wikimédia - JoachimKohlerBremen)
Felső végállomás és étterem épülete a régi lifttel.(Wikimédia - tomislav medak)
Kilátás a városra és a környező fjordokra, valamint a hegyekre. (Wikimédia - Ragnilius)
A panorámafotó teljes nagyságában és változatában ITT!
Éjszakai napsugarak nyáron.. (Wikimédia - Mount73)
.. és sarki fények télen Storsteinen hegyén. (flickr.com CC BY-NC 2.0 - Daniel Frantzen)
2015-ben a felvonót 68 millió norvég korona (kb. 2 milliárd 173 millió forintnak megfelelő) értékben korszerűsítették, amellyel az osztrák/svájci Doppelmayr/Garaventa gyárat bízták meg. A modernizálás keretében a felvonó komfortosabb, (szintén 28 személyes) CWA gyártmányú kabinokat kapott, valamint a korszerűbb hajtásnak köszönhetően a sebessége is gyorsabb lett.
A korszerűsített felvonó vadonatúj kabinjával. (www.doppelmayr.com product references)
Egy oda-vissza út 1 felnőttnek 210 koronába kerül, ez mostani árfolyamon körülbelül 6750 Ft-nak felel meg. Ami az éttermet illeti, 1979 és 1992 között egy sajnálatos tűzeset miatt bezárták, az újranyitásig tizenhárom évet kellett várni, jelenleg folyamatosan üzemel. Az étlapok a megszokott norvég, azaz a magyarok számára kissé drága árszínvonalat tükrözik.
Kapcsolódó oldalak:
Gastein: átadták a kabinos liftet a síterepen
(kép: www.skigastein.com)
A síterep schlossalmi részét a völgyből eddig egy vasúttal, majd egy nagykabinossal érhettük el. A kissé időigényes feljutás a múlté. Hétvégén átadták az ultramodern tízfős Schlossalmbahn-t, amely kényelmesen és gyorsan a tetőre szállítja a téli sportolókat.
Tovább a Sielők.hu cikkéhez! >>
A cikkben említett régi Schlossalmbahn siklójármű (Wikimédia - Isenherz (Mark Handy))
Szólj hozzá!
Címkék: videoklipp Coub